Egy szó elég - Flora R. Grande személyes blogja

Dean Burke tragikus élete "Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen." (Goethe) Dean Burke meglehetősen rossz körülmények között élt. Édesapja évek óta munkanélküli és alkoholista volt, aki feleségét többször is megverte. Sokszor kevés választotta el szegény asszonyt a haláltól, de valamilyen okból kifolyólag sosem jelentette fel. Dean kiskorában sokszor szemtanúja volt ezeknek a veréseknek, de néha őt is megverte apja, mert sírt anyja fájdalma láttán. Mivel kisvárosban éltek szinte mindenki tudta milyen körülmények között élnek, de senkit se érdekelt igazán. Az iskolában viszont a lealacsonyítások ellenére is kitűnő tanuló volt. Mikor egy nap Dean hazament az iskolából a házuk előtt rendőrautók álltak. Elmosolyodott a gondolatra, hogy végre eltűnik az életéből apja és végre békésen élhetnek. Ahogy közelebb ért a házhoz az egyik rendőr odament hozzá. - Szia. -hajolt le hozzá - Tudod, apukádat el kell vinnünk magu

Karácsonyi őszinteségroham Mivel ma Szenteste van a családom szokásától eltérően elment a templomba és habár teljesen szétfagytam, de nem bántam meg. A prédikáció, amire amúgy ritkán figyelek hatalmas dologra döbbentett rá. Mindannyian ítélkezünk a másik felett, pedig mind ugyanolyan bűnösök vagyunk. Lehet, hogy néhány dologra azt mondjuk, hogy ezt mi biztos nem tennénk meg, de azok az emberek is ezt gondolják a mi tetteinkről. Mind lopunk. Ellopjuk másoktól a békét, a jókedvet, a hitet. Mennyire szörnyű érzés, amikor csalódunk, hirtelen szomorúság tölt el, vagy felbolygatják az életünket egyes emberek a cselekedeteikkel. Látjátok, megloptak bennünket és mi is másokat. Mégis ott az a megbocsájtás, amitől néha csak sokkal rosszabb lesz. Ha pedig már karácsony, leírom az én véleményem az ünneppel kapcsolatban: A karácsonyt a szeretteiddel kell eltölteni, de ha körbe nézel tényleg csak azok vannak ott? Én nem így gondolom és rosszul érzem magam emiatt. Ránézek a barátaimra és c

Egy örökké tartó szerelem története   Meglepően csendes éjszaka volt. Egyedül az én izgatott toporzékolásomat lehetett hallani. Milliónyi gondolat járt a fejemben, végül már azt is elhatároztam, hogy inkább hagyom a fenébe a várakozást és elmegyek. De nem tudtam elmenni, pedig belül tudtam nem jó ötlet itt lennem. Kutyák ugatását hallottam, zakatolt a szívem és a hasam kavarogni kezdett. Tudtam ez azt jelenti a közelben van. Nagyot sóhajtottam, bár az aggodalmam is egyszerűen eltávozott volna a levegővel együtt. Cipők dobbanását hallottam, majd a lámpa fényében megláttam. Itt van. Még a homályban is nagyon jóképű volt. Láttam, hogy rám mosolygott, ami nagyon jól esett, sosem gondoltam volna, hogy egyszer újból nekem fog szólni a mosolya. Visszamosolyogtam, ő pedig lágy hangon köszönt. Álomszerűnek tűnt az egész helyzet, főleg mikor megfogta a kezem. Ő vezetett végig séta közben, éreztem mennyire magabiztos.  - Tudod -szólalt meg mély hangon, furcsa volt a hosszú csend