XIII. Bejegyzés
Téged kívántalak A sötét szobába néha beszűrődtek a kinti fények, olyankor néha az ablakra pillantott. Majd mikor eltűnt a fény ismét a sötétségbe meredt. A sötétség megnyugvást jelentett számára, pedig egykor, ettől félt a legjobban. Fény töltötte be a szobát. Bántotta az erős fény a férfi szemét. Eltakarta volna a szemeit, de képtelen volt megmozdítani a kezeit. - Javult az állapota? - hallotta a már néhány hónapja ismerős hangot. Az ősz hajú, szemüveges orvos arcát vizslatta, mintha valami eltérőt keresne rajta. - Sajnos, nem - válaszolt egy vékony hangú lány. Csak, akkor vette észre, hogy vannak még a szobában. Butának érezte magát, nyilván nem magában beszélt a doktor. - Tehát nem mondhatunk semmi újat a hozzátartozóinak. - Csak az igazat, uram. Miután megmérték a vérnyomását, kimentek a szobából, majd lekapcsolták a villanyt. Ismét sötétség lett, ez a megszokott sötét. Csak, akkor oltották fel a villanyt, ha gondoskodtak róla, megvizsgálták, vagy látogató