XII. Bejegyzés
Levelek M. részére
A bejegyzésben szereplő levelezés valóban megtörtént. Minden eleme igaz. Azért publikálom, mert szeretném, hogy ezáltal is jobban megismerhessetek. Ha bármelyik "levél" bővebben is érdekel, hogy mit éreztem, hogyan vészeltem át, akkor kommenteljetek. Mindegyik levélről van egy kis firkálmányom.
Kedves M.,
Számomra furcsa ez a megszólítás, rossz,
hogy nem írhatom le neved, hisz oly közel állunk egymáshoz. Nyilván nem tudod,
miért pont neked szól a levelem. De elárulom: ha neked címezve írhatok, az sokkal jobb érzés, mint simán
papírra vetni, amit gondolok. Tehát csupán ennyi az oka. Olyan jó embernek
gondollak, akinek, ha írhatok, nem nevet ki, vagy nem súg össze mögöttem.
Szóval...
Nem tudom miért
ültem le ismét írni, azért mert hiányzik, vagy, mert szeretem, nem tudom. Néhányan azt mondták, hogy érdemes lenne
ezzel foglalkoznom a jövőben is, hisz még csak 16 éves vagyok. Viszont vannak
olyanok is, akik azt gondolják, ez az írásképesség, szókincs, érzelem világ
édeskevés. Talán igazuk van, hogy nem értek hozzá, talán Arany Jánosnak van
igaza, miszerint akkor is írni kell, ha már senki sem olvas.
Az írást
már nyolc évesen elkezdtem, igaz akkoriban még az általános iskolában tanult
gyermekversek alapján, majd elhagytam ezt a stílust és másra törekedtem.
Próbáltam kifejezni az érzelmeimet, a gondolataimat, a véleményemet, olyan
hasonlatokkal, amiknek nem mindig volt értelme. Aztán kezdtem megérteni a
hasonlatokat, később pedig már
élményekhez is tudtam kapcsolni őket. Innentől pedig már folyamatosan fejlődök.
Flora R. Grande
2015.11.04.
Kedves M.,
Úgy terveztem, minden levelem különböző
embereknek lesz megcímezve, de igazából nincs kimondottan olyan személy, akihez
szólnának. Így továbbra is a te neved társul a rövidítésekhez, amit nagyon
remélem nem bánsz.
Mindenki csinált butaságokat
az életében. Végig megyek az iskola folyosóján és néhány ember mellett
elmenve, elgondolkozok azon, hogy ők is milyen rosszul döntöttek már néhányszor és mennyire eltértek az erkölcsi normáktól, emiatt
nekem is eszembe jutnak a rossz
cselekedeteim. Legszívesebben visszamennék és megváltoztatnám a múltat, de nem
lehet. Semmit nem tehetek már a
múltammal, csak a jelenemmel. Ezért én is, mint ők is, megváltoztam.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy jó útra tértem.
Megbántam, amiket tettem és halhatatlanságért cserébe, sem ismételnék
meg semmi múltbéli hibát.
Mindig próbálom a
legjobb formám hozni, a legjobban megfelelni, úgy, hogy jól is érezzem magam,
ez egyszerű lenne, de nem az. Az emberek, akik akkoriban ismertek, mindig
emlékeztetni fognak, sokan szavakkal, nem csak jelenlétükkel. Szó sincs
visszaesésről, egyszerűen, csak emlékeztetnek és rossz, hogy a szemükbe még
mindig ugyanaz vagyok, aki voltam. Ám azok az emberek, akiknek fontos voltam, ők
rájöttek a változásra és máshogy kezelnek, ami jól esik.
Flora R. Grande
2015.11.18
Kedves M.,
Most egy számodra is ismerős időszakról
fogok írni. Egy olyan időszakról, amit minden ember már normálisnak,
hétköznapinak hisz és szerintem mi még is olyan rossznak éltük át.
Együtt
éltem a szüleimmel, napjaim legnagyobb részét velük töltöttem, még sem
észleltem, hogy évek óta nem szerették már egymást. Nem tudom, hogy olyanok el
tudnák e képzelni ezt a helyzetet, akik tökéletes családdal rendelkeznek, de ha
nem, akkor segítek benne. Minden egy hét alatt zajlott le. Először csak a
feszültség volt érezhető, majd a veszekedések, amik már egyre hangosabbá
váltak, azután jött az egymás ellen fordítás. Választanom kellett: anya vagy
apa. Olyan volt, mintha egy szakadék szélén állnának, valamelyiküket meg le
kéne löknöm és ez még csak a kezdet volt. Egy évig nem beszéltem ezután a saját
apámmal, olyanok voltunk, mint két idegen. Mikor pedig a válás nehézségei után
találkoztunk, mindketten sírva borultunk egymás vállára. Ez a folyamat egyébként "teljesen normális" a
családoknál.
Nem igazán beszélgetünk, erről a témáról,
talán mert már olyan régen történt mindkettőnk életébe. Tudod nekem volt egy
olyan ember, aki enyhítette ezt az időszakot, nem nagy dolgokkal, csupán a jelenlétével.
Nem tudom, neked volt e ilyen személy, vagy szükséged volt e ilyen személyre,
de már bánom, hogy eddig nem kérdeztem rá. Szeretnék mesélni, arról a
családtagomról, aki segített.
A válás alatt volt egy olyan
személy, aki eltudta velem felejtetni a jelent, aki mosolyt tudott okozni és
elhitette velem, hogy van családom. Ő volt a nagybátyám. Mindenki változtatni
akart rajta, kivéve engem. Nekem tökéletes volt, a világ legjobb unokatestvére.
Talán ez volt bennünk a közös, hogy mindig volt az embereknek velünk valami
kivetni valója, mi viszont sosem vetettük meg egymást. Nem mondom, hogy nem
tanácsolt nekem egy- két dolgot, de sosem kötelezte és mégis mélyebbre hatolt,
mint más. Bizonyára én is ugyanezt elértem vele, mert általában egyetértett
velem.
Akár milyen
hangulatban voltam, akár mit éltem át, utána képes volt megmosolyogtatni. Úgy
éreztem bízhatok benne és támaszkodhatok rá, mint egy testvérre. Azt hittem mindig
így lesz. Én tényleg azt hittem, hogy boldog.
De minden bizonnyal nem volt az, mert öngyilkos lett. Így fél év után is még
mindig ugyanolyan hihetetlen.
Amikor meghalt, azzal előjött minden egyes válással
kapcsolatos fájdalmas érzésem.
Úgyanúgy éreztem, mint akkor. Volt egy beforrt sebem, amit ő fedett el egykor,
s mikor meghalt, eltűnt a var és a seb ismét vérezni kezdett.
Mikor halottak napjakor kimentem a sírjához és a kőbe vésett
nevére néztem, majd alatta az évszámra, majd megszakadt a szívem. Nem kellett
volna még meghalnia.
Flora. R. Grande
2015.12.03
Kedves M.,
Nem tudnám
elképzelni az életem nélküle. Ő vált mára a mindenemmé. Tudom, hogy életem
végéig csak őt akarom, mert ez nem afféle „tini szerelem”, ez, annál sokkal
több.
Halottak napjakor
elgondolkoztam kettőnk szerelméről. Arra gondoltam, hogyha meghalok, szeretnék
vele egy sírban lenni. Akkor is, ha egy
naptól fogva már gyűlölni fogom, akkor is, ha valami miatt el kell, hogy
engedjem. Mert a vele eltöltött időt sosem tudnám elfelejteni, az érzést, a
létezését. Soha! Mindig mellette akarok lenni. Örökké!
Mióta csak a
sajátomnak mondhatom, imádkozom, hogy el ne veszítsem, mert az elvesztését nem
bírnám ki. Nem tudnék a nélkül elaludni, hogy ne gondoljak rá, hogy ne
pusziljam meg a tőle kapott nyakláncot. Lehetetlen.
Kívánom neked, hogy egyszer hasonló
szerelembe részesülj, mert megérdemled. Neked egy olyan ember kell, aki
értékeli minden tulajdonságod és, aki hasonlókkal rendelkezik. Kívánom, hogy
komoly kapcsolat legyen, de cseppet sem unalmas, érzelmekkel és kalandokkal
teli.
Ne gondold azt, hogy nem találsz olyan
fiút, amilyenre tényleg vágysz, mert bizony van olyan. Lehet közhely, de a
legváratlanabb helyzetekbe fog rád találni a nagy "Ő".
Én pedig, mint barátnőd, melletted leszek,
hogy kitárgyaljunk, minden fontos részletet.
Flora R. Grande
2016.01.08.
Úgyanúgy éreztem, mint akkor. Volt egy beforrt sebem, amit ő fedett el egykor, s mikor meghalt, eltűnt a var és a seb ismét vérezni kezdett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése