XIX. Bejegyzés

Az el nem mondott búcsúbeszéd

Avagy a beszéd, aminek írására sosem kértek fel



Kiskoromban, ha játszottam, akkor mindig gimnazistának képzeltem magam. A sok amerikai film miatt, annyira izgalmaznak tűnt a középiskola. Általános iskola nyolcadik osztályában pedig féltem. Nem akartam új környezetet. De, ez nem az akaratomon múlt. Félve léptem be első nap az új iskolámba. Emlékszem, mennyire kétségbeesett voltam. Amikor besétáltam a terembe, mindenki engem nézett. Odaültem ideiglenes helyemre és kezdetét vette az első gimnáziumi órám. Körbenéztem a teremben. Egy tarka hajpántos lány mosolygott rám először és egy mellette ülő kövér fiú. Én is elmosolyodtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az életem egyik jelentős szakaszának kezdete. Az a szakasz, amelyről kiskoromban annyit álmodoztam. Kilencedikes évem végén azt mondta egyik ismerősöm, hogy nagyon sok minden fog még változni a végzős évemig. Emlékszem, hogy kinevettem és azt mondtam, hogy biztos minden ugyanígy marad. Nem volt igazam.
Minden gimnazista évem más volt, egyik sem volt ugyanolyan. Az osztályomat évről- évre megszoktam, s most mikor végig nézek rajtuk elmosolyodom. Mind olyan különlegesek. Talán, ezért volt a tanárok szerint is, annyira "más" a mi osztályunk, mint a többi. Nem voltam ott minden olyan eseményem, amin az osztályom is részt vett. Visszagondolva már bánom. Több emlékem lenne. Az órai poénok, a tanárok csúfnevei, az osztálykirándulások, a szünetek mind rátok emlékeztetnek. 
Nem hitten volna, hogy bármikor is ezt fogom mondani, de hiányozni fogtok. Még az a gusztustalan szag is, amit mindig magunkkal vonszoltunk.
A szalagavatón büszke voltam rátok és nem érdekelt, hogy korábban kivel milyen konfliktusom volt.
Ahogy teltek utolsó éveink napjai egyre jobban tudatosult bennem, hogy hamarosan itt a búcsú ideje. Mindenkit elkönyveltem magamban a legszebb vele kapcsolatos emlékemmel. 
Ahogyan a szalagavatón is énekeltük, menjetek akkor is előre, ha már nem kísér senki az utatokon! 
Szerenádkor, mikor elmentünk tanárainkhoz rájöttem, hogy mennyire hálás vagyok nekik. Nem csak a tananyagokat adták le, de megtanítottak a kitartásra is. Mikor elrontottunk valamit, addig nyagattak, amíg nem sikerült és nem miattuk, hanem miattunk. Erre is így utólag jöttem rá.
A fiatalabb diáktársaimnak, annyit mondanék, hogy élvezzétek ki a középiskolát, mert nagyon hamar elrepül az idő. Ne féljetek új kapcsolatok teremteni, megbocsájtani és megtanulni új dolgokat!
Egy dalszöveg részlettel szeretnék végleg elbúcsúzni tőletek:
"Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell."

Flora R. Grande
2017.05.05.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

IX. Bejegyzés

Kép
Jonathan- Az öltönyös gyilkos Első rész: Kezdetek kezdete Néhány éve rainbow_glittercat néven belekezdtem egy történetes blogba, aminek csak a prológusáig jutottam el. Igazából bánom, hiszen már régóta forgolódik a fejemben a történet. Mivel nem lenne időm egy új történetes blogra, így gondoltam leírom nektek néhány részben rövid novellákként. A történetet kriminek nevezném, mondhatni gyakorlás a könyvemre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy elkapkodott lókakit fogtok most olvasni. Elárulom, hogy a történet végig Angliában fog játszódni. Egy kicsit visszatekerek az időgéppel, abba a korba, amiben Hasfelmetsző Jack tevékenykedett. A mi kis gyilkosunk 1888-1991 között gyilkolt kevés erkölccsel rendelkező hölgyeket, vagyis prostituáltakat. De, ha nem is rendelkeztek ismerettel vele kapcsolatban, akkor sem kell megijedni, hisz ő csak egy mellékszereplő. Na, nem húzom tovább a szót. Remélem, elnyeri tetszéseteket. A következő részét hamarosan hozom.   „Senkinek nincs j
További információk

V. Bejegyzés

Kép
Bejelentés: Könyvet írok! Már régebben vágyok arra, hogy egyszer saját könyvem legyen. Tavaly nyáron eszembe jutott egy történet, amit először rövid novellaként szerettem volna megörökíteni. Ám később beláttam, hogy nem tekinthető, annak többek közt terjedelme miatt. Így a régi álmomra gondoltam és, arra, hogy talán most van, annak az ideje, hogy a regényt írjak. Bele is kezdtem még akkor, de egy fejezet után, nem volt semmi ötletem a folytatásához. Körülbelül egy hónapja különös könyvbe illő álmom volt. Megszerettem volna örökíteni, így jött az ötlet: összerakom az alapsztorit és az álmot. Ezzel pedig szerintem egy számotokra megnyerő könyvet alakítok ki. Flora R. Grande: Szabadság, mindenáron Egyenlőre három hosszabb fejezetem van, de még korántsem járok a végénél, szóval nagyobb terjedelműre számítok/számíthattok. A regényt E/3. személyben írom, a főszereplő Adaline Lown szemszögéből. A regény Észak-Amerikában játszódik, kitalált és valóságos helyszíneken. Több, min
További információk