XXI. Bejegyzés

Karácsonyi bejegyzés

"A karácsony nem attól lesz tökéletes, hogy nincs porcica a szekrények mögött, tízféle sütit sütsz és halomban áll a fa alatt az ajándék. Nem lesz jobb az ünnep attól, ha beleszakadsz a házimunkába, hogy aztán az ünnepek alatt holtfáradt legyél! Sem attól, ha mártírként sütsz-főzöl-takarítasz-vásárolsz hetekig. A készülődés lehet az ünnep része. Lehet együtt készülődni és nem attól lesz tökéletes, hogy minden tökéletes, hanem attól, hogy együtt vagyunk."

(Vida Ágnes)

Karácsonyi novellám

Kiskoromban a karácsony olyan ünnep volt számomra, amikor a szüleink nem a konyhaszekrény fiókjában lapuló csekkekre gondolnak, a testvéreimmel pedig nem arra, hogy vajon meddig lehetünk együtt. Mivel a szüleink nem voltak szakképzettek, így ha kaptak munkahelyet, kevés volt a fizetésük három gyermek eltartására. Kifizették a hiteleket, az iskoláztatásunkat, a ruháinkat és az ételt is, ami olyan kevés volt, hogy korgó gyomorral kellett lefeküdnünk aludni. Daniel testvérem sokat nyavalygott olyankor, mert sosem tudott elaludni éhesen. Ő volt a legkisebb. Az iskolában is sokat csúfoltak minket, amiért nem olyan ruhákba jártunk, mint amilyeneket a TV-ben is látni lehetett. Tudtuk, hogy nem engedhetünk meg magunknak bizonyos dolgokat - vagyis a legtöbb dolgot. Ám visszatérve, karácsonykor mindezt elfelejtettük. Feldíszítettük a leselejtezett fenyőfát, amit apám a piacon olcsóbban tudott megszerezni, majd leültünk mellé és csak néztük. Nevetgéltünk, énekeltünk. Még az apám is énekelt, pedig ő utálta az ilyen filmbe illő, már nevetséges dolgokat. Ezután szüleinkkel általában sétálni mentünk, megnéztük a gazdagok csillogó házait. Azon fantáziáltam, vajon milyen lehet egy ilyen helyen felnőni. Ezután hazatértünk lepukkant lakásunkba és mindenki bevonult a saját szobájába. Reggel pedig csillogó szemekkel vonultunk le a karácsonyfához, ami alatt már ott hevertek az újságpapírba csomagolt ajándékok. Apa és anya ilyenkor már a kanapén ültek és mosolyogva kortyolgatták kávéjukat. Mindenki letépte az újságpapírt a saját ajándékáról és kinyitottuk a cipősdobozt, ami az ajándékunkat tartalmazta. Általában használt plüss állatokat, a könyvtárnak már nem kellő könyveket, vagy anyánk által varrt ruhákat kaptunk. Mindannyian örültünk neki.

Boldogok voltunk, ettől a kicsitől is, amivel a szüleink meglephettek.

Mikor én tizenhárom éves voltam és a karácsonyfát díszítettük, apám boldogan viharzott be a bejárati ajtón és egy hatalmas dobozt rakott le elénk. Sem anya, sem mi nem értettük reakcióját. Csak állt és vigyorgott, akár egy megszállott. Majd meghallottuk a keserves nyávogást.

- Egy cica? - kiáltotta el magát, húgom. Apa bólintott. Kinyitottuk a dobozt és a benne ülő hófehér kiscicát néztük. Simogattuk, ölelgettük, meleg tejet öntöttünk neki. A konyhában játszottunk vele, mikor meghallottuk szüleink veszekedését.

- Mégis minek hoztad ide ezt az állatot? Hogy fogjuk gondozni? Örülünk, hogy nekünk jut valami ennivaló - ismertem fel anya hangját. Ekkor öcsém és húgom kétségbeesetten rám nézett.

- Jut neki is annyi ennivaló. A gyerekek pedig szeretik, te magad is látod.

- Meddig fogják szeretni? Amíg meg nem unják - ezt már hangosabban mondta, anya.

- Mi nem ilyennek neveltük őket, te is tudod.

- Nem engedem, hogy elvigyék - szólalt meg mellettem Daniel és felkapva a cicát a kezébe, kiszaladt a nappalinkba. Én és húgom is követtük, és megálltunk mögötte.

- Anya, én nem fogok sokat enni. Sőt, nem is eszek, ha az kell, hogy nálunk maradjon a cica. Kérlek, édesanya!

- Mr. Lewis munkát ajánlott nekem. Kertészkedést. Én elvállalom, ha maradhat a kiscica - léptem én is előrébb.

- Eladhatod a régi babáimat, anyuci - bújt mellém, Melanie.

Anyának meglágyult arca, majd hangosan sírni kezdett. Szorosan átölelt minket, majd mindannyiunknak eleredtek könnyei, karácsonyfánk alatt. Tudtuk, hogy megtarthatjuk a cicát.

Nem mindenkinek van fényűző karácsonya, sőt nagyon kevés embernek. Sokaknak még igazi karácsonyuk sincs. Mi pedig siránkozunk, hogy nem azt kaptuk, amit szerettünk volna, miközben másoknak sokkal kevesebb jutott a jóból. Igazából az én kis novellámmal, ezt szerettem volna ismertetni és talán ráébreszteni titeket arra, hogy a szeretetnél nincs fontosabb. Nem csak karácsonykor, hanem mindig. Szeressétek egymást és mutassátok is ezt ki!

Többet ér egy általatok készített tárgy, mint egy akármilyen márkájú ruha, telefon, nyaklánc, vagy bármi egyéb. A szeretetnél nincs értékesebb.

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék mindenkinek, kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni!

Milliószor puszillak titeket:

F.R.G.
2017.12.17.